A jövő logisztikája – a logisztika jövője

A jövő logisztikája – a logisztika jövője címmel tartott inspirációs előadást vállalatunk ügyvezető igazgatója szeptember végén a Magyar Posta felkérésére. Pintér Róbert előadásában kitért a logisztikával kapcsolatos nemzetközi trendekre, illetve a megjelenő technológiai újításokra is.

A robotizáció és az automatizáció meghatározza az élet minden területét, köztük a logisztikát is, melyben jelentős változások következhetnek be azáltal, hogy a technológia fejlődik, egyre szélesebb körben elérhető és egyre költséghatékonyabb lesz. Az automatizáció által a logisztikai folyamatok felgyorsulnak, miközben hatékonyabbak és megbízhatóbbak lesznek.

Pintér Róbert szerint a nemzetközi trendek Magyarországra is könnyen eljuthatnak, főképp akkor, ha a megoldások a folyamatok sebessége mellett a költséghatékonyságot is képesek növelni, ezáltal csökkenteni a szállítással és raktározással járó költségeket. A jövőben egyre több szerepkört tudnak ellátni ezek az automatizált rendszerek, ennek következtében minimális emberi beavatkozás lesz szükséges a logisztikai folyamatok során.

A Reacty folyamatosan nyomon követi a legfrissebb trendeket a nemzetközi és hazai e-kereskedelem és a hozzá szorosan kapcsolódó logisztika terén, valamint egyedi kutatások készítésére is van lehetőség ebben a témában. Amennyiben kérdése van, vagy kutatási ajánlatot szeretne kérni, forduljon hozzánk bizalommal bármelyik elérhetőségünkön.

pexels-pixabay-40751
Pintér Róbert, a Reacty Digital ügyvezető igazgatója
Share on