„Hardcore gamereknek azokat a videojátékosokat hívjuk, akik a komolyabb érdeklődést, bevonódást, tudást igénylő e-sport játékokkal játszanak. A kutatásban nem csak őket vizsgáltuk, hanem az összehasonlítás érdekében feltettük ugyanazokat a kérdéseket egy országosan reprezentatív mintán is, hogy felmérjük, nagyobb valószínűséggel válik-e problémás játékhasználóvá egy hardcore gamer, mint egy ún. casual gamer, aki egyszerűbb videojátékokkal játszik.” – részletezi Vass Dorottya, a Reacty Digital videojáték és e-sport szakértője.
Játékidő
Az e-sport játékokkal játszó hardcore gamerek egy hétköznapon átlagosan több mint 3 órát töltenek játékkal, míg egy hétvégi napon több mint 5 órát. Tízből négyen soknak tartják a saját játékkal töltött idejüket, de nem érzik ezt problémának, míg tízből egy főt zavar, hogy túl sok időt vesz el az életéből a videojátékozás. Harmadukkal hetente legalább egyszer előfordul, hogy bár már befejezné a videojátékozást, még egy kört lejátszik, majd még egyet, és aztán ez elhúzódik. A hardcore gamerek négyszer-ötször annyi időt töltenek videojátékkal, mint a casual (alkalmi) játékok felhasználói, és ez a spirál is gyakoribb a körükben, hogy a szándéka ellenére nem tudja abbahagyni a játékot.
Motivációk
A legnagyobb játékra motiváló erő a hardcore és a casual gamerek körében is az élvezet és a kikapcsolódás, ebben nem különbözik bármilyen más hobbitól. A rekreációt, mint motivációt követi a versengés és a társas élmény, melyek a hardcore gamerek esetében sokkal hangsúlyosabbak, mint egy átlagos videojátékosnál.
Ami problémát okozhat és növeli a függőség kockázatát, ha egy tevékenységet a hétköznapi élet nehézségei elől való elmenekülésre használnak, vagy ha az válik a feszültséglevezetés, hangulatjavítás fő eszközévé. A hardcore gamerek 58 százaléka gyakran éli meg a játéknak a stresszlevezető hatását, 53 százaléka pedig a problémák elől való elmenekülésben betöltött szerepét. „Önmagában még egyik sem gond, ami fontos, hogy az embernek legyenek más megküzdési stratégiái is, amivel a feszültségét fel tudja oldani vagy amivel a problémáit érzelmi szinten kezelni tudja” – hangsúlyozza a szakértő.
Függőség
A függőség kockázata akkor áll fenn, amikor valakinél több, a problémás videojáték használatra utaló jel is gyakran előfordul. Ilyen problémás használat az, amikor valaki azért játszik, hogy ne bántsa egy kellemetlen érzés – ez a menekülési stratégia a hardcore gamerek ötödénél gyakori. Szintén ötödüknél gyakori, hogy amikor nem játszik, akkor is a játékra gondol – ez az ún. kényszergondolat jelensége. Az alkalmi játékosokra feleakkora arányban jellemző ez a két jelenség. Mindkét csoport tizede szokott gyakran akkor is játszani, amikor úgy érzi, hogy az rossz hatással van az életére.