Több évet ugrott előre az e-kereskedelem – interjú

A fizikai üzletek lezárása korábban elképzelhetetlen tempóra pörgette az online vásárlásokat. A járvány következtében több évet „öregedett” a hazai e-kereskedelem, és visszafordíthatatlanul megnyerte magának a magyarországi vásárlók jó részét. A lezárások alatt az átlagoshoz képest kilőtt a szegmens forgalma, ez azonban sok elvárást is magával hozott a logisztikában, a fizetések biztonságában és megváltoztak a fogyasztók szokásai is. És ez már valószínűleg így is marad.

„A március az új karácsony” – hangzott el a napokban egy szakmai webináriumon, amelyen a Covid-19-es járvány miatti lezárások hatását vizsgálták a hazai online kiskereskedelemre.

Két-három évet ugrottunk előre az időben, ennyit fejlődött az online kereskedelem az első boltzár óta – mondja az elsősorban az e-kereskedelmi folyamatokat kutató Reacty Digital üzletfejlesztési igazgatója, Pintér Róbert, aki úgy véli, a folyamatok a járvány után sem fognak visszafordulni.

– Valóban a karácsonyi forgalomhoz mérhető felfutás következett be az online kereskedelemben a boltzárak idején?

– Tavaly tavasszal az emberek sokkal komolyabban vették a lezárást, több boltot is zártak be, mint idén, és az akkori időszakban a karácsonyi kiemelt forgalmi adatok voltak jellemzőek. Ez helyenként, termékkategóriától függően akár a januári értékesítés 200 százalékát is elérte. Érdekes jelenségeket is tapasztalhattunk, volt olyan, hagyományos áruházzal is rendelkező webshop, aminek az internetes értékesítése például naponta reggel 8 órától öt-tíz percen keresztül volt csak elérhető, mert ennyi idő alatt eladták a webáruházban azt az árumennyiséget, amit a logisztikai csapat össze tudott készíteni még azzal a megnövekedett segítséggel is, akik tavaly tavasszal nem tudtak dolgozni az áruházban.

A Pintér Róberttel készült teljes interjú ide kattintva olvasható el.

pexels-pixabay-40751
Pintér Róbert, a Reacty Digital üzletfejlesztési igazgatója
Share on